Találtam két képet...

Pankamama | 2009. november 6. 10:14 |

Tatai hétvége

Tatán voltunk a hétvégén a legdrágább kebelbarátnémmal, Gittával együtt. Csodásan éreztük magunkat és,ahogyan lenni szokott, mind az öten halálosan elfáradtunk a végére. Szerencsére azonban nem erre fogunk emlékezni, hanem a halászlé ízére, a valódi lekvárral körített talkedlire (tarkedlire), az ágyas pálinkára, a forralt borra, az irsai olivér mustjára, a lágyfagyira, a vicces reggelire, az esti borokra, a csodálatos tatai Öreg-tóra, a várra, a Kálvária-dombra a kápolnával, a dombról való legurulásra, a sörétgyár tornyára és annak 163 lépcsőfokára, a sétákra, és végül a neszmélyi borvidék csodálatos látványára a szürkületben...

Néhány kép:

Pankamama | 2009. október 26. 14:57 |

Családi Kör

Nyári családi kép, Katica szeme sarkát megcsípte egy szúnyog és napokig be volt így dagadva.

Pankamama | 2009. október 13. 19:10 |

Szüreti mulatság

Íme néhány kép a tegnapi óvodai szüreti mulatságról.

Katica csuhélepkét csinált

Miki is jól mulatott

Miki beszélget az ovisokkal

Katica lepkét reptet

együnk-igyunk, vígadjunk

Pankamama | 2009. október 3. 10:47 |

Vizsgálatok

Végül nem mentünk el táncolni, mert Katica fáradt volt, aludt egy nagyot. Utána Miki is és 6 körül tudtunk csak elindulni. Mire bepakoltam őket az autóba, Andris pont begurult a parkolóba, így négyesben indultunk neki. A Heim Pálban megtudtuk, hogy aznap nem ott van az ügyelet. Hurrá! Helyette a Bethesda kórházba kell mennünk a város másik végébe. Juhééj! Odaértünk, megtaláltuk, bejelentkeztünk. Nagyjából húsz nagyon beteg gyerek várt az orvosra, aki épp befejezett egy műtétet. Gyorsan kiszámoltuk, hogy ez túl hosszú idő lenne a sok lázas-tüsszögő-köhögő gyerek között és a mi bajunk nem is olyan nagy. Ráadásul már fél nyolc volt, így villámgyorsan kihátráltunk és hazamentünk.

Másnap, miután Katicát elvittük oviba, Mikivel beautókáztunk a Heim Pálba a rendelésre. Itt is rengeteg gyerek, de a doktornőnk ragaszkodott, hogy ide jöjjünk, akkor hát kivárjuk, délig van időnk. Végül másfél óra után előre hívtak minket, látván, hogy Miki még picike és magát íjként megfeszítve csillapíthatatlanul visít. A füldoktor belenézett Mikike fülébe, fújt bele valamit - ez eléggé fájt szegénynek - belenézett a másik fülébe és a torkába, majd felírt egy antibiotikumot. Puff neki, Csepelen ezt töredék idő alatt el tudtuk volna intézni. Magamra kötöttem Mikikét - a hasamra, hogy simogathassam - és eltrappoltunk a parkolóig.

Felhívtam a doktornőnket, aki előzőleg kicsit beavatott a fülgyulladás kialakulásának és az antibiotikumok hatásának mechanizmusaiba és elvetettük a gyógyszert. Helyette homeopátiás bogyókat kap - mindannyiunk legnagyobb örömére. Ugyanis a szirupokat szinte lehetetlen megitatni vele, a golyócskákat azonban boldogan szopogatja.

Hazajöttünk, Miki még rajtam elaludt, felhoztam, levetkőztettem és tovább aludt, majd egy óra múlva indulni kellett volna Katáért. Simogattam, ébresztgettem... semmi, csak néhány édes álombéli mosoly. Oké, óvatosan felöltöztettem, újra a hasamra kötöttem és aludt. Elmentünk az óvodába, megvártuk Katicát, átöltöztük, indultunk haza és Miki még mindig aludt. A hazaúton ébredt fel.

Otthon ebédeltünk (Katica annak ellenére, hogy jól eszik az oviban, igényli a közös ebédet otthon, ez ooolyan jóóó :)) és alvásidő. Na, mi lesz Mikivel? Nekem - még mindig az át nem aludt éjszakákat pótolván - szükségem van délben fél-, egy óra alvásra (és még így is csak fél 10-ig bírom este, ehh), ezért ledőltem Katicával, Mikit közénk tettem cicire, lesz, ami lesz. És csodák-csodája, Miki kb. félórás könyvnézegetés, mocorgás, cicizés után... elaludt! 

Ébredés, uzsonna és egy kis játék után este 6-kor ismét útnak indultunk, ugyanis negyed nyolcra volt időpontunk ortopédiára mindkettőjükkel. Közös bevásárlás, rohangálás és babakocsi-tologatás után (hárman mentünk három babakocsival), eljutottunk ide a csepeli rendelőbe, ahol pici csúszás után bejutottunk. Az itteni gyermek-ortopédus a csoda maga. Fiatal, mosolyogva kezet fog és bemutatkozik. Máris szép a világ. Ezután közölte az asszisztensével - aki szintén csupa mosoly és kedvesség -, hogy 3 babára készüljön. Katica babakocsijában ugyanis benne volt a babája. Nem nézett át rajtunk, nem "Anyuká"-zott. A kéréseit  gyerekekhez intézte (nem volt semmi "anyuka, vegye már le a gyerek cipőjét"), Katicát leültette magával szemben, elmondta neki, hogy mit fog csinálni, majd óvatosan levette a cipőjét és zokniját, sőt amikor a gerincét vizsgálta, a pólót is ő vette le. Katicához beszélt, amíg vele foglalkozott. Utána jött Miki, vele jót kacarászott. Ezután mindent szépen elmondott nekem, a kérdéseimre korrekten és kielégítően válaszolt. Amíg a papírokat megkaptam, addig megvizsgálta Katica babáját, de nem akárhogy. Felfektette a babát a vizsgálóasztalra, majd magához hívta Katicát és együtt mindent megbeszéltek. Csodálatos élmény volt az egész vizsgálat, mindez este háromnegyed nyolckor!

Egyébként rendben vannak, bár Kata bokája picit befelé hajlik, de ez egyrész örökletes, másrészt sokat kell mezítláb lenni és az segít majd. Ez külön jó, mert mi amúgy is"mezítlábazós" család vagyunk, itthon nincs is papucs (ami van, az is a szekrényben).

Ma már túl vagyunk a piacon, Mikivel menüt terveztünk és bevásároltunk a hétvégére. Délután az oviban szüreti-mulatság lesz, holnap pedig állatos-nap a Rákóczi-kertben. Nos, ezért írok keveset. A fennmaradó idő kell(ene) a lakásra, háztartásra és egyebekre, amikre már alig emlékszem (pl. egy jó könyv olvasása nyugodtan min. 30 percig és hasonlók).

Puszik.

Pankamama | 2009. október 2. 10:28 |

Füles

Katica ismét vidáman ment óvodába. Miki pedig csiri-birizni. Jól is érezte magát, csak épp kifolyt a füle. Szerencsére pont rendelt a doktornőnk, pont a közelben. Nincs nagy baj, de hogy ne is legyen, menjünk a Heim Pálba, ott van megfelelő diagnosztikai eszköz.

Mehetek velük a kruppos gyerekek közé, mert időpont az nincs. Hurrá!

Néptánc előtt, után vagy helyett menjünk?

Pankamama | 2009. szeptember 30. 11:51 |

Nem csak megszületni nehéz!

Soha többé nem hisszük el ezt a mondatot. Mert nem igaz.

Miki a múlt héten újabb mandulagyulladással küzdött, ezúttal tüszős, csak a változatosság kedvéért. Közben lázas állapotok, végigsírt és végignyüszített éjszakák, és mosolytalan, bágyadt napok voltak. Most épp a füle van durván begyulladva, közben 5, igen öt! fogat növeszt egyszerre. Három szemfogat és két rágót, ezek már az utolsók. Nem csak az ínye, a szája is fel van dagadva. Fájdalomcsillapító - hűtőrágó - cici - fülmelegítő - homeopátia, ezek körül forognak a napjaink. Nagyon szenved a kis drágám, én meg állandóan aggódom miatta.

Katica szerencsére jól van, túl egy újabb náthán. A jelek szerint be is szokott az oviba, vidáman megy reggel és jön délben. Főztek már baracklekvárt, sütöttek almás pitét és Mihály-napi kalácsot, csináltak tenyérlenyomatot és még bizonyára sok más izgalmas dolgot, amikre egyelőre nem derült fény. Pénteken szüreti-mulatság lesz az ovi udvarán, már várjuk. 

Mikit - ugyanúgy, mint 1-2 éve Katicát - viszem mindenféle érdekes helyre. Járunk csiri-biri tornára és zenebölcsibe is. Ezekről is szeretnék egyszer bővebben írni, a lényeg, hogy Miki elképesztően nyitott ezekre az élményekre és élvezi minden percét. Felszabadult és laza, nem kötődik hozzám, lenyűgözi a sok új izgalmas élmény.

Katica extra programja a néptánc szerdánként. Amikor ott van, alapvetően élvezi, de nagyon bátortalan, visszahúzódó. Egyszer akar járni, aztán mégsem, aztán mégis. Karácsonyig járni fogunk, utána csak akkor, ha szeretné folytatni, mert bár álmom-vágyam, mégsem erőltetek rá olyasmit, amit nem szeret.

Végezetül újabb Miki-szókincs lista:

apón - szappan

ába, ábam - lábam, cipő, kérek cipőt

au-vau-vau - vau-vu, kutya

ááuhh - fáj valamije

bom, gyom, omb, gyomb, bongyo - tanuljuk a 'gomb' szót

ámba, ápa - lámpa

Ámulatba ejt szinte folyamatosan. Gyakorlatilag mindent ért, amit kérek, vagy mondok és reagál rá. És én is értem a jelzéseit, annyi mindent el tud mondani, még beszélgetünk is.

Andris Dunaújvárosban alszik. Megyek és bebújok a két szuszogó, puha babám mellé. Ez a kedvencem az estében :) Jó éjt!

Pankamama | 2009. szeptember 29. 23:56 |

Címszavakban

Az elmúlt hetek kulcseseményei:

* augusztus utolsó hetében véget ért a nyaralásunk

* ugyanekkor Miki elindult

* szeptember 1-jén Katica megkezdte óvodai pályafutását, jele a perec

* ugyanekkor Miki megtanult puszit adni (de megfigyeltük, csakis lányok részesülhetnek ily kegyből - Katica és én)

* mindketten kaptak babakocsikat a koruknak megfelelően, azóta folyamatosan tolják

* Katica az óvoda 2. hetének első napját hányással itthon töltötte, azóta is itthon van, hétfőn ovi foly. köv.

* megvoltak a 3 és 1 éves "státuszvizsgálatok", még az ortopédia van hátra

* kibújt Mikinek 2 rágófoga fölül

Mindegyik pont megérne 1-2 bekezdést, igyekszem pótolni. Valamint szülinapi és nyári beszámolókkal is adósok vagyunk, tudjuk, szánjuk-bánjuk, ezen is próbálunk változtatni mielőbb.

Zárásként néhány gyöngyszem:

Miki-beszéd:

ápüó - repülő (ő hallja meg vagy veszi észre először, és mutatja)

ató - autó

Ááápáá - Apa

Tátá - Kata

bábá - baba, babakocsi

mem - nem

jjo - jó

adoom - add ide, kérem

Kata-beszéd:

- Mama, de ne te vezessél, één vezetek.

- Az vezethet, akinek van jogosítványa. Neked van jogosítványod?

- De nekem vaan vagazsítányom!

Pankamama | 2009. szeptember 12. 17:35 |

Nézd meg mit csinál a fiad!

Mondta nekem Katica ma délelőtt, miután Miki evett egy kis földet a virág alól. Tőlem hallotta, én szoktam mondani az apjuknak, amikor Miki valami csodálatra méltó csínyt csinál. Például amikor a bekapcsolt, szorosra húzott öv ellenére Miki profi módon bújik ki az etetőszék fogságából és diadalittasan ugrála tálcáján. Hajmeresztő, de imádom érte.

Bódoj-ódoj-bógyo ááá, óggyo-óggyo unáá, gyúggyo-óggyjo-ógyoj unááánoo... na mi ez? A megfejtéseket "szülinap" jeligére kérjük a szerkesztőségbe.

Miki beszél: 

Tátá (ehhez mindig óriási vigyor és mutogatás társul)- Kata

ájjó - halló

aattyo - autó

Appaaa - Apa

bábá - baba

tzitzitzi - cici

csüccs - csüccs

pápá (integet is hozzá, ha kilépünk itthon az ajtón, mindig elkezd pápázni) - pápá

Két és fél nap múlva egy éves lesz. Szerintem aznap el is indul.

Pankamama | 2009. július 9. 23:08 |

Áll a baba, áll, mint a gyertyaszál

Az Édesapja születésnapja alkalmából Mikike tegnap megállt önállóan a lábán néhány másodpercre, majd gyakorolgatta a járást először a székek között, majd a nagynénje és köztem.

Katica pedig nem kért pelenkát éjszakára, bugyiban aludt és az ígéretének megfelelően az száraz is maradt.

Közben megérett bennem a válasz Sziszi kérdésére. A Porontyon volt ez a cikk: A kisfiúknak folyamatos testi kapcsolat kell.

A cím önmagában már telitalálat, legalábbis nálunk. Miki erősen anya- és cicifüggő és ezt mindenki megerősíti, ki gyakran lát bennünket. Általában bárkivel hamar összebarátkozik, bár ugyanúgy, ahogy Katicának, neki is szüksége van néhány percre, amíg megszokja a rég látott vagy ismeretlen arcot. Ha nem vagyok a közelben, akkor semmi gond, bárki ölében boldog, azonban ha meglát vagy meghallja a hangomat, akkor azonnal átkéri magát hozzám.

"Amíg csak lányom volt, addig a legtöbb fiús történetet közhelyként könyveltem el. Persze, mert a fiúk olyan anyásak és az anyós-sztori is csak túldimenzionált probléma! És biztosan csak az apu szuggerálja abba a kölyökbe a kisautó-mániát és a lövöldözést is. A Gézu pedig nem azért van lemaradva a Zsuzsi mellett, mert fiú és később érik, hanem mert biztosan hülye. A lányok pedig azért illegnek szoknyában és talpig sminkben már kiskorban, mert az anyukájuk bizonyára valami nyafka nőcske, aki egész nap a tükör előtt áll."

Kisautó mánia: legnagyobb döbbenetünkre Miki pici kora óta berregve autózik. Az autózás nem különleges dolog nálunk, Katica imádja őket, rengeteg kisautónk van, de a berregést Miki úgy 8 hónapos kora körül egyszer látta Levikétől és azóta berreg. A lemaradásról nem tudok beszámolni, Levi mindig mindent hamarabb csinál, mint Katica és Miki üteme is teljesen egyezik Katicáéval.

Ááááá, nem tudok leírni egy mondatot sem. Miki közben felébredt, Katica 1 percenként kér valamit és állandóan csörög a telefon... most már Miki is ezt kér, azt kér.

Még gyorsan leírom ehhez a bekezdéshez, hogy egy ideig Katica fiús volt, autók és repülők érdekelték, no meg a vonatok. Ez egyre jobban változik, kér rúzsát a szájára, táncolósz huhát, magassarkúban klaffog és alapfelszerelés a napszemüveg és a kalap. Sőt, a legújabb, hogy lyukat kér a fülébe, mert fülbevalót szeretne. És igen, illeg-billeg  tükör előtt. Babázik most már szinte állandóan, Mikivel is gondos, fürdeti, eteti, segít pelenkázni, figyel rá, szól nekem, ha baj van, vagy ha Miki olyasmit csinál, mit nem kellene.

Na, minden pillanatnyi igény kielégítve, tudom végre folytatni.

"A lányomon, hiába egy kis törékeny virágszál, érzem azt a genetikai felkészültséget és erőt, ami ahhoz kell, hogy a hátán vigyen majd egy egész családot. S ha már közhelyek között halászom, itt van egy újabb, a lányok többsége sokkal kevésbé hagyja el magát, mint a fiúk - akinek volt már náthás pasija, az pontosan tudja, hogy miről beszélek. Anyai szemmel, még ha konkrét bizonyítékokat nem is tudok mondani, egyszerűen érzem, hogy a lányom többet bírna, mint a fiam. "

Ez sem igaz ránk. Katicára igen, de elfogult szemeim előtt Miki ugyanannyira vagány. Jön-megy törtet, mászik segítség nélkül és meg sem érzi, ha kicsit megüti vagy megkarcolja magát. Hangosan küzd a játékaiért és - bár igazán nem volt még beteg, csak taknyos néha, meg egyszer-kétszer lázas picit - mosolygós és vidám, ha beteg. Nem hagyja el magát. Én egyelőre nem érzem, hogy a lányom bírna többet. Mindketten erős, határozott, akaratos egyéniségek, nem hagyják magukat elnyomni és nem zavarja őket a cél elérése érdekében szerzett sérülés. A bibik utólag fájdalmasak, amikor szemrevételezzük őket fürdés után, amikor már majdnem meggógyultak.

"A fiúgyereknek folyamatos testi kapcsolat kell. Ha éppen nem fogom a kezét, akkor csak úgy hozzám ér. Az ő ölelése olyan türelmetlen, minden falon átmegy, míg a lányom nem akar mindenáron elvenni semmit. Nem követelőző, nem akar egybe olvadni velem, én Én maradok, ő meg Ő. A fiam, amit nem adnék, azt is elveszi, belesimul a személyiségembe."

Igen. Úgy alszik, hogy keze lába rajtam, ölel, szorít. Belémbújik, fúrja a fejét a nyakamba, szoptatásnál folyamatosan simogat.

"A világra való rácsodálkozásban is hatalmas különbségek vannak. Míg a lányom a szépet próbálja befogadni mindenből és alapvetően a végeredmény érdekli, addig a fiam a dolgok működésére keresi a magyarázatot. A lányom a meselemezt elvarázsolva hallgatja, miközben a szőnyegen játszik. Belefeledkezve énekli a szereplőkkel: „Mindig a sárga úton…”. A fiam erősen összpontosítva áll a lemezjátszó előtt és hosszú percekig figyel. Mitől forog, azaz izé és mi az a kar, amit ráemelt anya? "

Pontosan így van nálunk, néhány napja írtam is róla, szinte ugyanez a jelenet zajlott. Katica táncolt, pörgött, énekelt, Miki a hangfalat kutatta. Hihetetlen, nem tudom, hogy minden fiú ilyen-e, vagy csak Miki örökölte a műszaki vért, de állandóan szerel, kutat. Telefon, kábelek, konnektordugók, távirányító, tévégombok, kerekek, gépezetek... elképesztő. 

A cikk vége:

"Fiút és lányt nevelni más és más. Sokan akkor tudják meg, milyen is az igazán kemény nevelés, amikor fiuk születik, mert jóval nehezebb dolguk van, mint egy lánygyerekkel. Bár régen a fiúgyereket tartották igazán gyereknek, azért a lány felnőttként néha mégis jobban „velünk” marad, mert őt nem viszi el egy nő úgy, hogy hátra sem néz. S hogy végül melyiket szeretnénk jobban, ha választhatnánk? Nem tudni, mint ahogy nincs különbség alma és körte között sem, egyszerűen csak mások és mindegyiket nagyon szeretjük."

Én azt hittem, hogy lányos anya leszek. Mit kezdek egy fiúval? Fogom-e tudni annyira szeretni, mint az én Katicámat?  Annyira bensőséges volt a kapcsolatunk, annyira női energiákkal teli, hogyan tudna egy fiú beférni abba a kis csodavilágba, amit kialakítottunk Katicával? És akkor jött Miki és kisajátított. A szívemet is első pillanattól rabul ejtette a foylamatos mosolygásával, rajongásával és ragaszkodásával. Közben Katica megnőtt, egyre kevésbé igényli az öleléseket és összebújásokat, viszont egyre jobban partner, megértő és okos, együtt tudunk döntéseket hozni. Érdekes folyamatok ezek, néha próbálok pillanatokra eltávolodni, kívülről figyelni, hogy megpróbáljam értelmezni, megérteni a bennü(n)k zajló változásokat és a lehető legjobban alkalmazkodhassak hozzájuk. Rendkívül nehéz, az ember állandó küzdelemben áll magával, mert a legjobb szülő szeretne lenni, de a világ persze nem zárható ki, jönnek a nézetek, az elvek, a tudományok, a pszichológiai kutatások és kétes eredményeik és persze a környezeti hangok. Így csináld, úgy csináld, én így csináltam, így jó. Nem jól csinálod, nem úgy reagál, viselkedik, eszik, pisil, stb. ahogyan egy ilyen korú gyereknek kellene. Meg kell tanulnia ezt-azt-amazt, az én gyerekem ennyi idősen már tudta stb. Dr. Spock, A Suttogó, kötődő nevelés és most legújabban ez: Szörnyeteggé tesszük agyonszeretett gyerekeinket (egyelőre a magyar cikk nem jön be, itt az angol verzió: Kindergarchy). Nyilvánvalóan ezeket az írások az ember a saját íze és lelkivilága szerint olvassa, azután mindkét oldal képviselői mondhatják, hogy "Na ugye, megmondtam!" De mégis, akkor kinek az igazsága a jobb, melyik a helyes út? Talán egyik sem, vagy mindkettőből egy kicsi...

Nehéz, néha összezavarodom. Olyankor elvonulok a világ szeme elől, napokig-hetekig csak rájuk figyelek és fogom a jeleiket. Nem engedek beleszólni és igyekszem jól szűrni a világot, hogy Nekik rövid- és hosszútávon a legeslegjobb legyen.

Pankamama | 2009. július 8. 08:46 |